Bezzeg az en idomben... a tema nagyon kenyes, sot szegyelni valo volt. A bantalmazasrol fogok irni. A tema a labunk elott hever minden nap. Egy csoport tagjakent nagyon sok tortenetet olvasok, es rajottem, nem szegyelni kell, nagy batorsag kell ahhoz, hogy kiirja a bantalmazasat.
Csak mostanaban jottem ra, hogy, az hogy miert is hianyzott az igazi szeretet en es a gyerekeim kozott. Vagyis volt szeretet es nem is kicsi csak valahogy mashogy. Valami serult valamikor. Es mar tudom hogy hogyan. Olyan csaladban elni, ahol bantalmaznak, abban az idoben sem volt konnyu. Mert a dal is errol szol, tudod az elso pofon a legnagyobb, a tobbit lassan megszokod... Es ez sajnos nagyon igaz. Regen volt. A legnagyobb baj,hogy mar elfelejtettem, mikor kezdodott. Igen, bantalmazo hazassagban eltem, ahol a bantalmazo erejevel hatalmaba keritett. Eloszor megijedtem es feltem, es csak nagyon soka voltam kepes harcba szallni. Amikor az embernek gyereke szuletik, attol kezdve ez mar nem vicc. Teves es fajdalmas azt mondani, hogy megerdemelte, nem, soha egyetlen no sem erdemli meg, hogy fizikalisan bantsak. Es egyetlen gyerek se erdemli meg, hogy az a valaki akit szeret, bantja azt a valakit, akit szeret. es senki nem tudhat errol, mert titok vagy szegyen. Mar nem lehet tudni mi a jo vagy rossz, barmikor kiderulhetett hogy ma sincs rajtam fustszuros sapka. Az uvoltozes, megfelemlites csak meg gyengebbe tett. Nagy batorsag kellett vagy utolso csepp, hogy felvallaltam magam , fogtam a gyerekeimet es elkoltoztem . Es azt a mondatot sosem fogom elfelejteni, a patkanyok menekulnek a sullyedo hajorol. Eletem egyik legremesebb korszaka volt. Csak a gyerekeimnek orultem. Es soha nem akartam nekik fajdalmat okozni. Meg akartam menteni oket egy remes jovotol. Persze tudom, hogy igy sem volt konnyu senkinek sem.
Az, hogy az ember milyenne valik azt nagyban meghatarozza hogy hogyan el, mi formalja a lelket.
