Azon gondolkodtam, hogy mennyire fontosak a szavak, a kimondott szavak. Annyira emlekszem, hogy probaltam ugy beszelni ahogy a gondolatok felszokkentek bennem. Meg kisgyerekkent meg sem fordul bennunk, hogy szavaink hamisak lehetnek,majd az evek mulasaval az egonk uralkodik a gondolatainkon. Azt hiszem, hogy minden energia, igy figyelnunk kell, hogy gondolataink milyen energival formalnak szavakat.
Sajnos en is figyelmetlenul adtam hangot felelmemnek, hogy csak ne valtozzon meg az arcom, csak ne legyek majd csunya a betegseg elore haladtaval. Ez lehet az ego, lehet hiusag, bekovetkezett amitol feltem. Tukorbe sem nezek, vagy ha igen csak ha setalni megyunk, mert a liftben van tukor. Amit latok az nem en vagyok es nem is tetszik. Ez a betegseg megfosztott mindentol aki voltam/vagyok. De legalabb mar tudomasul vettem es nem lazongok, nem tudok valtoztatni. Persze hogy probaltam hatha tudok segiteni magamon, nem jott ossze. Vagy az is lehet hogy sikerult kicsit lelassitani. Mostanaban egyre tobben halnak meg diagnozisuk utan1-2 evben. Es ez nagyon nagyon szomoru. Mint ahogyan az is, hogy a gyogyszergyaraknak nem kifizeto a kutatasa az Als-nek,mert 400/1 a statisztika jelenleg. De, szerintem ijeszto, hogy minden 90-ik percben ujabb es ujabb beteget diagnosztizalnak. Es hiaba van sok kiserleti gyogyszer trial, evek kellenek, hogy alkalmassa valjon gyogyitasra.
Varunk es remelunk.
