Valamely nap a regmultrol beszelgetve, estere kelven megtamadott a multam. Nem volt agressziv, csak ugy finoman ramtelepedett, en meg hagytam hogy atjarja minden porcikam. Nem voltak kerdesek a multbol, valaszolnom sem kellett, szegyenkeznem sem, igy boldogan uszkaltam a sajat farvizemben. A multam csak azt mutatja honnan kezdtem. Hogy hova tartok mar csak a jo Isten tudja. Mi van ha O sem tudja? Hat akkor igy jartam.
Az eletem mint egy tenger, neha sodrodom, neha hanykolodom, neha uszom a part fele. Neha dobogos vagyok, neha vagy elegge vesztes. De ezekbol a vesztesegekbol epitettem fel magam. Tobbszor serultem, de felalltam, a sebek maradtak. Senki sem serthetetlen, hat igy en sem. Te nem latod a sebeim, mert nem mutatom, hogy faj.
Ez egy erdekes momentuma volt az eletemben. Modelboltban dolgoztam, epp helikoptert tanultam vezetni. Itt jottem ra, hogy a ferfiak hogy valtoznak at gyerekke. Szornyu.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.