Az uj engem sokkolt, nem kicsit, nagyon. Egy bivaly jott a szobamba. Nagy, megtermett, bore sotet, szorzete csapzott, orraban karika. Also szajszelen korong pircingek. Mintha epp most jott volna ki a dagonyabol. Kerlek Istenem adj nekem turelmet. Hogy lehet igy dolgozni jonni? Mintha vagonlapatolasbol erkezett volna. A szurke melegito nadrag a combtäjekon majdnem fekete a kosztol. En pedig piperkocnek erzem magam. Bou,bou mondja a gyomrom. De hogy a fenebe lehet ilyen emberekkel, irodaval egyutt dolgozni? Hogyan? Ezt mar ateltem es abban a szituacioban en szegyeltem magam egy koszos es budos hazano majd hazafi miatt. Es meg kell jegyeznem hogy boldog voltam amikor kiderult hogy az osztalyon lako ferfiak sem engedtek hogy hozzajuk erjen dagonya kartarsunk. Ennek kovetkezteben engem az ejszakai muszak tett vizszintesbe.
Azon gondolkodom hogy sullyedhet egy ilyen neves apolohaz egy ilyen negyedosztalyu , gyakorlatilag semmit nem tudo, szakszerutlen, amde papirral rendelkezo szornyek segitsegere.
Jol haladok a mese irassal. Templomközi Szigfrid, aki egy pék mester egyik gyermeke, az Ö kalandjairol szol. Par cimmel szolgalhatok.
1. Szigfrid és a forro kakao meseje. 2. Szigfrid, Misi medve és a méz. 3. Szigfrid és a szentjanosbogarak . 4. Szigfrid, Mokus Matyi és a muffin . Ök mär keszen varnak kepekre.
