Osszegzes, ALS, az ev emberei

 

Az ido szamunkra olyan gyorsan pereg hogy azt sem igazan tudni mikor mit vesztettunk el, mert minden pillanatban elhagy bennunket valami. A hangunk vagy halk vagy lassu. Vagy nyelunk, vagy mar azt sem. 8ev, nyolc furcsa ev. Tuleltem az elso 4 évet, es a masodik 4 évet is. Es meg sokat szeretnek. Mert tul sok mindent akarok. 

Az ALS -bol nincs menekves. Csak együtt eles van, es van. Mint egy elkurt hazassag, osszetartunk joban, rosszban, egeszsegben, betegsegben. Mi a boldogsag? Engem kerdezel? Hat, kizart dolog mert nem tudom. Orulni szoktam de azt hiszem az nem boldogsag. Orulok a gyerekeimnek, az unokam egy imadni valo, fantasztikus kiccsavo. Imadom. "Maszkos Mami mesei" na az valami. Amikor irkalok, ujra gyerek vagyok. Lazba hoznak a kepek amiket AL baratommal keszetek, imadom oket, minden mozzatukkal egyutt. Amikor fiatal anya voltam, mindent meg akartam adni a länykämnak ami nekem nem volt. Abban az idoben minden a Barbierol szolt. Es en mindent megvettem vagy vagy ugy. Es persze a fiamnak is mindent amit csak kert. Az oromuk tett boldogga engem.

Most viszont az hajt, hogy valamit hagyjak magam utan. 

Az ev emberein gondolkodtam, hogy en kinek adnam. Volna egy ket otletem. Kezdjuk velunk akik sajat bortonunkben elunk es harcolunk valami ellen amirol fingunk sincs. Oh nem istenitem magunk, de ha bärkinek kétsége volna, csak egy napig hasznaljak a ciponket. Kerlek csak egy napra. Ott vannak a csaladtagok. A gyerekek, akik vegig nezik az anyjuk, apjuk, testvereik halaltusajat. A szulok, akik ezerszer is odaadnak az eletuket. A tetverek, akik felnek, akiknek faj. A baratok akik inkabb tagadasban elnek. Nagyon kevesen maradtak aik elfogadnak benan, csunyan. 

Senkibol nem kellene martirt csinalni mert akkor mindenki az Ev embere lehetne. Anyak, Apak, testverek, gyerekek.

Koszonjuk nektek hogy vagytok nekünk.