A velemeny rolad! Rolam? Mi, En? Igen te!

 

Fontos e, hogy mit gondolnak rolad? Igen is meg nem is. Nem minden ember lät ät rajtam, de belatom, hogy nem is mindenki erdemli meg hogy atlasson rajtam. Sok ido utan sikerult elkuldenem a konyvem egy draga baratomnak proba olvasasra. Es fontos volt mit gondol. 

"Drágám!

Elolvastam. Szombat éjjel fél 3-ig bírtam, aztán súlyos lelkemmel álomba zuhantam. Másnap úgy ébredtem, mint aki egész éjjel ágyban állva űzte az ősi mesterséget. Az eutanázia fejezetéig jutottam el. Onnan folytattam ma. Annyi minden kavarog bennem, de úgy érzem rögtön válaszolnom kell, sőt úgy érzem rögtön gépre kellene ülnöm és repülni hozzád, hogy végre találkozzunk és végre magamhoz ölelhesselek.  Derekas munkát végeztél a szemeiddel, a lelkeddel az éles eszeddel. Bemutattad a 7 éves kényszerű  együttélésedet az ALS-el. Egyszer jól el is bőgtem magam, de ez nekem könnyen megy, mert mikor az empátiát osztották kétszer álltam sorba.

Megvallom túl sokat nem tudtam erről a betegségről, addig, amíg össze nem bútoroztatok. Amikor kiderült a betegséged és a blogodból értesültem róla, akkor igyekeztem minél többet megtudni róla. Hááát inkább ne tudnék róla semmit! Gondoltam ezt akkor és szívesen dugtam volna fejem a homokba, hogy soha ne is tudjak róla. Ezzel biztosan Te is így lennél, ha nem kerültetek volna "testközelbe"!?

Bemutattad minden oldalát, minden aspektusát. Mondanám, hogy mindenki hasznára, de leginkább azokéra, akik most sz embesültek a diagnózisukkal, valamint azokéra, akik a hozzátartozóik. Nehéz, kegyetlenül ember- és lélekpróbáló élethelyzet. Csodállak azért a hihetetlen akaraterődért, amivel az elmúlt 7 évet végigküzdötted! 

Csodállak azért, hogy egy méltatlanul megalázó helyzettel -ben bírod a mindennapok nehézségeit, hogy nem adod fel.

A könyvedről szombat éjjel Karinthy Utazás a koponyám körül című-talán műfajilag riportregénynek nevezném- irománya jutott eszembe. Az is és a Te könyved is egy precíz, pontos látlelet egy betegségről és annak összes velejárójáról. Biztos nem véletlen ez az irodalmi párhuzam! Tudod én kicsit -ha csak rövid ideig is- "jártam a Te cipődben". ……..

Az az öt keserves hét semmi volt a Te hétévedhez képest, Nem is illenék párhuzamba állítani, csak azért írtam le, hogy tudd nem teljesen ismeretlen a számomra a "cipőd" sem a kiszolgáltatott élethelyzeted. De igen ide illessz, a legjobb ember es barátnőm vagy!!!

Az ápolóid bemutatása jól reprezentálja a fekvőbeteg gondozás anomáliáit. Ezek a figurák kishazánkban is "megállnák" a helyüket. A magyar eü-et pár elhívatott ember még működteti. A többi vagy a jobblét reményében kivándorolt, vagy itthon ott árt, ahol tud, főleg a betegeknek, a kiszolgáltatottaknak………A valóság nap, mint nap arcul csap, belém mar, sokkol, elképeszt az emberek mérhetetlen kiszolgáltatottságát és szellemi alultápláltságát. Az emberi butaságnak nincsenek határai csak úgy, mint a világűrnek.

Bocsi a kis kitérőért, de nem tudtam szó nélkül hagyni a hazai helyzetet. Drágám itthon biztosan nem lett volna hétéved. SAJNOS! Ez nagyon szomorú, de ez a nagy magyar "nemzeti" igazság.  Az eutanáziáról írtakkal kapcsolatban betűről, betűre azonos a véleményünk. 

Visszatérve Hozzád és a betegségedhez, értelek és egyetértek Veled, hogy ki kell hozni amit még lehet az életből, a helyzetből, addig, amíg van ami örömöt okoz, ami átlendít az éppen  aktuális kakán. Tudom, hogy azt Te fogod tudni és érezni, amikor nem megy tovább.

Örömmel tölt el, hogy a barátodnak tudhatom magam és talán Te is így érzel. Köszönöm, hogy megosztottad velem a könyvedet, a gondolataidat, a sorsod alakulását. Lélekig hatoló olvasmány volt, soha nem felejthető. Az alcíme lehetett volna utazásom az ALS -el.!

Végezetül sok szeretettel kívánok Neked fulladozásmentes, derűs napokat, kitartást a mindennapok elviseléséhez, kedves, elhívatott ápolókat! Kívánom, hogy minél tovább menjen tovább!

Szeretettel ölellek Gabi