Mert meg mindig jatszik bennem velem. Szuletesnapomon a Sors-felelosom az arcomba nyomott egy qurva nagy tukrot. Gondolhatod mennyire dobbentett meg az idegen aki visszanezett ram a tukorbol. Arcomba nyomi a szomoru valosagot elegge genyo dolog de ugye az ego igy mukodik. Mind1 ezen a napon szeretni fogok mindent es mindenkit. A gyerekeimmel voltam es nekem mar ennyi is eleg volt hogy boldog legyek. Aztan az is orommel toltott el, hogy a barataim is kedves szavakkal koszontottek, koszonom hogy a barataim vagytok. Jo volt kiszakadni kicsit abbol a kozegbol ami neha maga ala huz. Meg mindig annyi minden kavarog a fejembe de felek leirni, hisz rinyalasnak tunnenek. Pedig szivesen irnek arrol, amirol nem fogog. Ha nem lennek beteg tuti ilyen helyen akarnek dolgozni. Lazan-faszan setalgatnek, elvolnek a semmit tevesben. Nem is tudom, szerintem mindenkinek legalabb egy hetig betegnek kellene lenni es itt elni. Majd megtudnak hogy pl en hogy erzem magam. Vagyis remelnem hogy atereznek. Ilyen lazasagot en sosem engedhettem meg magamnak. Felhaboritonak tartom azt ahogy azt sugalja valaki, hogy tulzok avagy nem mondok igazat. Nekem nem erdekem a hazugsag, de ilyen gazdatlan helyet meg nem tapasztaltam. A reggeli muszak elmegy, az estiek csapnivalok. Gazdatlan, ismeretlen, ez nekem furcsa. Egy beteg ember az allandosagra vagyik. Arra hogy ne kelljen ujra es ujra elmondani hogy mit szeretnek. Ertem ez alatt hogy ne rangassanak, vagy ne toljak az arcomba a poharat mikozben iszom, hogy mennyire fontos hogy raknak agyba, hogy ne azt halljam mar masodjara, hogy " -ez tobb munka nekunk. Nekem ezek nagyon furcsa szituaciok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.